Átmeneti a pozitív munkaerőpiaci ráta

A vártnál kedvezőbben alakultak a foglalkoztatási és a munkanélküliségi adatok az MTI által megkérdezett elemzők szerint, aki azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy munkanélküliségi ráta a szezonalitás miatt egyelőre csak átmenetileg marad 10 százalék alatt. Az NGM szerint a kormány gazdaságpolitikájának sikere, hogy a foglalkoztatottak létszáma történelmi csúcsra nőtt.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az idén június-augusztusban 3 millió 981 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 67 ezerrel több, mint egy évvel korábban, ez 1,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért értéket. A munkanélküliek létszáma 440 ezer volt június-augusztusban, 16 ezerrel kevesebb 2012 azonos időszakához viszonyítva. A munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal 9,9 százalékra mérséklődött, utoljára 2009 azonos időszakában volt 10 százalék alatt.


Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank senior elemzője elmondta: a munkanélküliségi ráta lendületes csökkenését az előző háromhavi átlaghoz képest a foglalkoztatottak számának jelentős, 17,2 ezres növekedése okozta. A foglalkoztatás 66,9 ezerrel 3 millió 981 ezerre nőtt egy év alatt, amire a rendszerváltás óta nem volt példa – emelte ki.


A szakember szerint a foglalkoztatás növekedését nagyban segíthette a közmunkaprogramok felfutása, valamint a magyar munkavállalók külföldi munkavállalása.
Az aktívak száma egy év alatt 50,7 ezerrel bővült. Számuk emelkedését a szigorúbb nyugdíjba vonulási és segélyezési feltételek, valamint a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata okozhatja, így a közeljövőbben folytatódhat ez a folyamat. Az aktívak számát növelheti, hogy a korábbi évekhez képest kevesebben jelentkeztek a felsőfokú oktatásba – mondta Suppan Gergely.

 

Szezonális hatások miatt a következő hónapokban folytatódik a foglalkoztatás növekedése, így a foglalkoztatottak száma megközelítheti a 4 milliót. Ez a munkanélküliség csökkenésével együtt a munkanélküliségi rátát – egyelőre csak átmenetileg – akár a lélektani 10 százalék alatt tarthatja – mutatott rá az elemző, hozzátéve, hogy az őszi hónapoktól szezonális hatások miatt újra nőhet a munkanélküliségi ráta.
Suppan Gergely az idén összességében a tavalyinál kisebb, 10,6 százalékos átlagos munkanélküliségre számít, ami a jövő évben 10,4 százalékra csökkenhet.
A kedvező munkaerőpiaci folyamatok fennmaradása esetén a jövő év közepétől a foglalkoztatottak száma meghaladhatja a 4 milliót, amire a rendszerváltás óta nem volt példa, a munkanélküliségi ráta pedig huzamosabban 10 százalék alatt maradhat – tette hozzá.


Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője szintén kiemelte, hogy június-augusztusban 10 százalék alá csökkent a munkanélküliségi ráta, miközben a foglalkoztatottak száma is jelentősen nőtt. Az okokról az elemző azt mondta: nő a lakossági aktivitás, elsősorban a kormányzati intézkedések, például a nyugdíjkorhatár emelése, a korkedvezményes nyugdíjak visszaszorítása, a szociális rendszer szigorítása miatt. Ugyanakkor a munkanélküliség csökkenésében is jelentős szerepe van a kormányzatnak, a közmunkák növekvő szerepe miatt – közölte.


Nyeste Orsolya szerint a nyári közmunkák miatt a munkanélküliség csökkenésében is megjelenik a szezonális hatás. Ősztől várhatóan ismét emelkedni fog a munkanélküliségi ráta. Hozzátette ugyanakkor azt is: a hírek szerint indul egy téli közfoglalkoztatási program is, aminek számszerű hatását azonban egyelőre nem lehet pontosan látni.


Az elemző kiemelte azt is: a versenyszférában nincs szembetűnő javulás, ami összhangban van azzal, hogy a magyar gazdaság továbbra is csak lassú kilábalást mutat. Elméletileg jövő évben várható nagyobb növekedés, ami később megjelenhet a piaci szféra foglalkoztatási adataiban – fejtette ki Nyeste Orsolya. Szerinte azonban 2014 második fele, illetve 2015 előtt a versenyszféra foglalkoztatottságában érdemi javulás nem várható.


A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint a foglalkoztatottak teljes létszáma történelmi csúcsot ért el, ami a kormány gazdaságpolitikájának sikerességét tükrözi. Miközben az EU-28 tagállamainak munkanélküliségi rátája február óta 11 százalékon stagnál, Magyarország 0,5 százalékponttal 9,9 százalékra tudta csökkenteni a munkanélküliek számát június-augusztusban az előző év azonos időszakához képest – írja a tárca.


Az NGM úgy fogalmaz: a kormányzat intézkedéseinek köszönhetően, mint a munkahelyvédelmi akcióterv vagy az Első Munkahely Garancia Program, a munkanélküliség folyamatosan csökken és a foglalkoztatottság fokozatosan bővül. Az elmúlt időszakban publikált további makroadatok – bővülő beruházások, emelkedő reálbér – is azt támasztják alá, hogy a magyar gazdaság stabil, felfelé ívelő pályára lépett, amelynek következtében a növekedés 2 százalék lehet 2014-ben – olvasható a tárca közleményében.

Forrás: MTI
Tartalmi partnerünk az 

Akik most keresnek üzlethelyet

300 - 2000m²
2021. 01. 16.
300 - 600m²
2020. 11. 27.

Meghirdetné üzlethely keresését?

Ide kattintson!

Üzlethely ajánló

SIÓ Pláza

Főtér 6.

kiadó üzlethely0 m2
bérleti díj15 - 30 €/m²/hó+áfa

Viza utca AF3

Viza utca 9

kiadó üzlethely0 m2
bérleti díj13 - 0 €/m²/hó+áfa

Buy-Way Soroksár

Bevásárló u. 8. (Auchan Soroksár)

kiadó üzlethely0 m2
bérleti díj9 - 15 €/m²/hó+áfa

Art\'otel Budapest

Corvin tér 2-5.

kiadó üzlethely0 m2
bérleti díj8 - 0 €/m²/hó+áfa

Óbuda - Kecske köz

Kecske köz

kiadó üzlethely0 m2
bérleti díj12 - 0 €/m²/hó+áfa

Párkány utca DF2

Párkány utca 8

kiadó üzlethely0 m2
bérleti díj16 - 0 €/m²/hó+áfa

KÖVESS MINKET









Üzlet kereső