Ha egy üzlet beindul... A Corvin Bevásárlóközpont

Budapest kereskedelmi palettáját 2010. október 27-e óta egy újabb kiskereskedelmi centrum színesíti. Ezen a napon nyitotta meg kapuit a 35 ezer négyzetméteres impozáns, mind látványában, mind kínálatában magas színvonalú Corvin Bevásárlóközpont.

A terület bérbeadását a Jones Lang LaSalle kiskereskedelmi divíziója a Ségécé Magyarország együttműködésével bonyolította.

A sikeres bérbeadást több hónap kemény munkája előzte meg, mivel egy olyan időszakban kellett bérlőket találni, amikor a kirobbant gazdasági válság következtében Európa szerte sorra állították le üzletnyitási terveiket a kereskedelmi márkák, sőt a már meglévő üzleteik közül is többet bezártak.

Éppen ezért számít komoly eredménynek, hogy hosszú és kitartó tárgyalásokkal, megalapozva a korábbi referenciákkal mégis sikerült megtölteni a házat számos hazai és nemzetközi bérlővel. A nyitás alkalmával a központ 55,000 látogatót fogadott és azóta is megközelítőleg 30,000 ezren látogatják naponta.

A Jones Lang LaSalle munkáját az elmúlt két évben két nagy központ bérbeadása is fémjelezte. 2009-ben nyitott az Allee, ez évben a Corvin és a sikeres sorozat 2011 őszén a Köki bevásárlóközpont nyitásával folytatódik. Ezek összességében mintegy 140,000 m2 bérbe adható területet foglalnak magukban, ami azt is jelenti, hogy a Jones Lang LaSalle a megbízások és bérbeadások alapján a kiskereskedelmi szektorban piacvezetőnek tekinthető.

Forrás: JLL
Tartalmi partnerünk az 

Akik most keresnek üzlethelyet

Meghirdetné üzlethely keresését?

Ide kattintson!

Üzlethely ajánló

Buy-Way Dunakeszi

Nádas u. 8. (Auchan Tópart)

kiadó üzlethely0 m2
bérleti díj9 - 15 €/m²/hó+áfa

SIÓ Pláza

Főtér 6.

kiadó üzlethely0 m2
bérleti díj15 - 30 €/m²/hó+áfa

Blaha Lujza térnél

József krt.

kiadó üzlethely0 m2
bérleti díj21 - 0 €/m²/hó+áfa

G.L.Outlet_Bemutatóterem és raktár

Kinizsi Pál utca 29

kiadó üzlethely0 m2
bérleti díj7.5 - 10 €/m²/hó+áfa

BKS Üzletház

Őszike u. 1.

kiadó üzlethely0 m2
bérleti díj5 - 0 €/m²/hó+áfa

Home Center üzlethelyiségek

Pesti út 237 E,F

kiadó üzlethely0 m2
bérleti díj9 - 9 €/m²/hó+áfa

KÖVESS MINKET









Üzlet kereső