Sió Pláza: lufi - vadászat, látványos üzletnyitások, nyitási akciók

Hosszas előkészületek után június 21-én az alkalomhoz illően ünnepélyes szalagátvágással megnyitotta kapuit a SIÓ Pláza.

Már régóta visszatérő téma az újságok hasábjain a SIÓ Pláza nyitási időpontja, nem kevés várakozást követően június 21-én ünnepélyes szalagátvágás után lufik és szórólapok özöne közepette a vásárlók birtokba vehették a Balaton fővárosának első bevásárlóközpontját. A szalagot Siófok polgármestere Balázs Árpád és Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója vágta át.  A siófokiak és a városba látogatók 4 napos nyitóünnepségen vehettek részt, ahol koncertek, kiállítások és 3D-s mozi várta a szórakozni vágyókat.

 

A bevásárlóközpont legnagyobb bérlője a H&M látványos és figyelemfelkeltő nyitási akcióval várta az érdeklődőket első Balaton parti üzletében. A svéd tulajdonú divatcég mellett olyan neves divatmárkák termékei válnak immár egyszerűen elérhetővé a balatoniak számára, mint a J.Press, Triumph és az Intersport által forgalmazott sportszerek. A DM, Deichmann, Coop és Alexandra szintén nyitási akciókkal várta az érdeklődőket.

A közönség részéről a legnagyobb érdeklődés és a legtöbb visszajelzés a mozival kapcsolatban érkezett, ez is bizonyítja, hogy már rég hiányzott a városból egy állandó mozi, ami a Sony jóvoltából pénteki első vetítésével elérhetővé vált szélesebb közönség számára is. A mozi mellett a pláza második emeletén éttermek és kávézók várják a megpihenni és kikapcsolódni vágyókat.

 

A fejlesztő, Erste Ingatlan Kft. reményei szerint a ház nemcsak üzletek sora, hanem az idén 100 éves Víztoronnyal szegélyezett főtéren egy emblematikus találkozási pont lesz minden helybeli és városba látogató számára. Az első tapasztalatok biztatóak, a megnyitóra több száz ember volt kíváncsi, a nyitás előtt hatalmas tömeg gyűlt össze a város főterén. A szalag átvágása után pedig hömpölygő emberáradat vette birtokba az épületet.

 

Több oldalról felmerült az ellenvetés, hogy az időzítés nem jó, vajon, hogyan fog teljesíteni a ház, hiszen válság van. Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni a kezdeti lelkesedés lendületét és az újdonság varázsát, de hosszú távon a pláza központi szerepet fog játszani a vásárlási szokások átalakulásában és a Balatoni kiskereskedelmi piac fejlődésében. „A pláza kihasználtsága jelenleg 70%-os, a bérbeadás azonban most is halad előre, még nem fejeződött be. A fennmaradó üzlethelyiségekre továbbra is folynak a tárgyalások, így a nyár folyamán újabb üzletnyitásokra számíthatunk.”- fejezte be beszámolóját Csókás Katalin, a GVA Robertson vezető tanácsadója.

Forrás: GVA Robertson
Tartalmi partnerünk az 

Akik most keresnek üzlethelyet

Meghirdetné üzlethely keresését?

Ide kattintson!

Üzlethely ajánló

Csaba Center

Andrássy út 37-43.

kiadó üzlethely0 m2
bérleti díj10 - 20 €/m²/hó+áfa

Malompark Bevásárlóközpont

Füredi út 27

kiadó üzlethely0 m2
bérleti díj8 - 15 €/m²/hó+áfa

Bécsi úti üzlethelyiség

Bécsi út 314.

kiadó üzlethely0 m2
bérleti díj9 - 0 €/m²/hó+áfa

Óbuda - Kecske köz

Kecske köz

kiadó üzlethely0 m2
bérleti díj12 - 0 €/m²/hó+áfa

Buy-Way Dunakeszi

Nádas u. 8. (Auchan Tópart)

kiadó üzlethely0 m2
bérleti díj9 - 15 €/m²/hó+áfa

Lőrinc Piac

Balassa Bálint u 2-10.

kiadó üzlethely0 m2
bérleti díj17 - 0 €/m²/hó+áfa

KÖVESS MINKET









Üzlet kereső